2013. július 9., kedd

Sztártippek - Jennifer Aniston


Minden különösebb szenvedés nélkül, kis odafigyeléssel, Jennifer Aniston trükkjeivel heti 1-1,5 kilót adhat le hosszú távon.

Nem számolom, de figyelem a kalóriákat. Szerencsére nincsenek komoly súlyproblémáim, de hogy ne is legyenek, állandóan figyelek arra, mi kerül a tányéromra, a bevásárlókosaramba – árulta el Jennifer Aniston.


A színésznő így mindenből a soványabbat, a kalóriaszegényet választja.

Íme a tippjei:

  1. Egészséges nass: Vágjon gusztusos csíkokra zöldségeket, és tegye egy tányérra a dohányzóasztalra. Ha megéhezik tévézés közben, ebből rágcsáljon.
  2. Savanyú uborka: 10 dekában csak 12 kalória van, és elnyomja az édesség utáni vágyát.
  3. Gyakran, keveset: Legjobb, ha 3-4 óránként eszik, de keveset. Így soha nem tör önre a kínzó éhség.
  4. Magkeverék: Keverjen össze tökmagot, szezámmagot, napraforgót és pirított lenmagot 1:1 arányban. Naponta egyszer tegyen evőkanálnyit egy natúr joghurtba. Nagyon egészséges és hosszan laktat.
  5. Vitaminbomba: Naponta kétszer egyen gyümölcsöt! Például reggel egy maréknyi narancshúst keverjen össze két evőkanál korpával, délután pedig egy hatalmas savanykás almát.
  6. Grillezett hal: Hetente kétszer bátran ehet grillezett halat – alig tartalmaz zsírt.
  7. Csak egy kockát: Nagyon édesszájú? Teljesen a csokiról sem kell lemondani. Két- három naponta egy-egy kis kockát elszopogathat. De tényleg ne többet!
  8. Először igyon: Gyötri az éhség, legalábbis azt hiszi. Sokszor ugyanis összekeverjük a szomjúsággal. Tippünk ezért: először igyon egy pohár vizet. És ha fél óra múlva is még mindig enni kíván – komótosan fogyasszon el pár kalóriaszegény falatot.
  9. Jó éjszakát!: Tudta, hogy az alvás is fogyaszt? Tanácsos hát naponta legalább 7,5 órát egyhuzamban aludni.
  10. Mindig reggelizzen!: Sokan úgy képzelik a fogyókúrát, hogy megspórolják a reggelit. Pedig ha üres gyomorral indul útnak, délre már olyan farkaséhes lesz, hogy falni kezd, és este is felrúgja majd a diétáját.
  11. Kényeztetés: Ha egész héten mértékletes volt, hétvégén megengedhet magának egy kis kényeztetést – például köretként kevés zöldséges barna rizst vagy egy gombóc vizes citromfagyit…
  12. Laktató grépfrút: Minden étkezés előtt 15-20 perccel kanalazza ki egy fél rózsaszín grépfrút húsát. Beindítja a zsírégetést.
  13. Sovány rántotta: Süssön rántottát vékonyan kikent bevonatos serpenyőben 3 tojás fehérjéből és egy egész tojásból.
  14. Sajtból keményet: A kemény sajtok zsírszegényebbek. Reszelve fogyassza – így kevesebb is elég belőle. Viszont nagyon gazdag fehérjében és kalciumban.
  15. Frissen facsarja: Igyon reggelente egy adag frissen facsart narancslevet. Felöntheti kevés szénsavmentes ásványvízzel. Egész napra biztosíthatja pektinszükségletének nagy részét.
  16. Enzimbomba: A friss ananász tele van bromelinnal – fokozza az anyagcserét.
  17. Inkább szárnyast: Sertéssonka helyett vegyen inkább zsírszegény pulykasonkát. 40%-al kevesebb benne a kalória.
  18. A körte víztelenít: Nagyon gazdag káliumban, ez fokozza a víztelenítést, a méreganyagok távozását.
  19. Margarint? Vajat?: Egyiket sem! Teáskanálnyi ugyanis legalább 40 kalória. Helyettük kenjen a kenyérre vékonyan mustárt (10 kcal), tormát (15 kcal), paradicsompürét (4 kcal).
  20. A fahéj boldogít és normalizálja a vércukorszintet. Már a reggeli müzlijét is megszórhatja késhegynyi őrölt fahéjjal – így biztosan jól indul majd a napja, és nem fog gyorsan megéhezni.
  21. Az ideális dresszing: Kerülje az olajos önteteket. Legjobb, ha borecetből, mustárból, sóból, gondolatnyi borsból és sok zöldfűszerből készíti. Olaj helyett tehet bele pár kanál húslét.
  22. A gombát is zsír nélkül: A friss gomba kalóriaszegény, csakhogy sokan zsiradékon párolják meg. Pedig ugyanolyan finom, ha bevonatos vagy öntöttvas serpenyőben kevés vízzel „süti”le. Így 10 deka csak 10 kalória!
  23. A keserű is fogyaszt: Hallott már a cynarinról? Rengeteg van belőle például az articsókában. Igyon hát articsókalét mindennap, így felgyorsítja az emésztést, és csökkentheti vérzsír szintjét is.
  24. Kell az erő!: A zabpehely az egyik legegészségesebb élelmiszer. Komplex szénhidrátja erőt ad. Ha ezzel kezdi a napot, a következő étkezésig biztosan nem fog megéhezni.
  25. Tejből is soványat!: Rengeteg rejtett zsír van a tejtermékekben. Ezért mindig a soványat, vagy ha van, a 0 százalékosat vegye!
  26. Babot és lencsét is: Igen eheti ezeket is, mértékkel. Tartalmaznak szénhidrátot és fehérjét is – mindkettőre szüksége van a szervezetnek, ráadásul laktatnak, rostban gazdagok.
  27. Keresse a jó zsiradékot!: A dió és a különböző magvak olajai létfontosságúak – például egyes vitaminok felszívódásához. Mindenképpen egyen ezekből összesen 2 evőkanálnyit naponta.
  28. Egyen savanyú káposztát!: Gazdag C-vitaminban, ami fokozza a zsírégetést. Laktat, és rendben tartja az emésztést. Viszont kalóriában nagyon szegény.
  29. Itassa le a zsírt: Ha mégis elcsábult egy-egy szerelt rántott húsra vagy maréknyi sült krumplira – fogyasztás előtt mindig szedje konyhai törlőpapírra, hogy a zsiradék lecsöpöghessen.
  30. Teából inkább zöldet: Szabályozza az inzulintermelést, így optimalizálja a vércukorszintet.
  31. Feketéből feketét: Ha semmiképp nem tud lemondani a kávéról, akkor igyon rövid eszpresszót – cukor nélkül. Akkor is, ha mondjuk korábban tejszínnel fogyasztotta… A diéta idejére egyébként megbarátkozhatna a koffeinmentes változattal.
  32. Kerülje a diabetikusat?: Igen! Méghozzá azért, mert tartalmazhatnak olyan édesítőszereket, amelyek fokozzák az étvágyat. Legjobb, ha legalább ezekben a hetekben mindent természetesen fogyaszt – teát, kávét is keserűen.
  33. Húst is csak módjával!: Heti 2-3 alkalomnál többször ne egyen húst. Ha nem szereti a tofut, egyen inkább halat.
  34. Hideg helyett meleget!: Legszívesebben szendvicset vacsorázna? Pedig a meleg étel jobban laktat, és kalóriaszegényebb lehet. Főzzön egy gazdag zsírtalan zöldséglevest, vagy főzzön egy nagy szem krumplit héjában, és egyen hozzá fűszeres túrókrémet.
  35. Kerülje az alkoholt!: Ugyanolyan sok kalóriát tartalmaz, mint a zsír. Fogyasszon egy darabig alkoholmentes italokat. És legfeljebb hetente kortyolgasson el egy-két pohár száraz bort.
  36. Fele legyen zöldség!: Ügyeljen arra, hogy a főétel fele zöldségből készüljön, a negyede jó szénhidrátból (teljes kiőrlésű tésztából, rizsből) és szintén a negyede álljon fehérjéből (halból, tojásból, tofuból, bőr nélküli szárnyasból).
  37. Tartósító nélkül: Ha zacskós levest vagy szószalapot vesz, mindig olvassa el még az üzletben, hogy tartalmaz-e Na-glutamátot. Amelyik igen, azt tegye vissza a polcra.
  38. Tegye ki a rágcsákat!: Ha cukorka lapul a táskájában, a munkahelyén vagy a dohányzóasztali kínálóban – előbb-utóbb biztosan bekap egyet, kettőt, hármat? Legjobb, ha kidobja őket.
  39. Vezessen diétás naplót!: Ha hetente-kéthetente átnézi a feljegyzéseit, és megfigyeli, hogy fogyott, hízott vagy stagnált a súlya – kiválaszthatja saját leghatékonyabb módszerét.
  40. Desszertet ne!: Az önkiszolgáló étteremben mindig csak annyit vegyen, ami a két kezében elfér – azaz egy tányért és egy poharat. Desszertre ne is gondoljon!

2013. július 6., szombat

Ugye szereted a kutyákat?!


Most egy szokatlan példán keresztül mondom el, hogyan is működik a szervezeted. Így mindenféle tudományos magyarázat nélkül láthatod mennyire egyszerű és logikus is ez.

Gondolj a szervezetedre úgy, mint a kutyádra! Igen, a kutyádra. Mikor enni adsz neki, nincs mérték nála, még az utolsó utáni csirke farhátat is benyeli. Ugye te tudod, hogy mennyit kell ennie, hogy jól táplált, de ne kövér kutyád legyen, ezért nem adsz neki 20 farhátat. Saját magaddal szemben viszont bőkezű vagy! Sokkal többet adsz a szervezetednek, mint amennyit kellene. Miért is baj ez? Nagyon látványos példa: amikor a kutyádnak sokat adsz, akkor sem mondja, hogy nem kell, hanem fogja és „elraktározza”, elássa. Elrakja későbbre. Éppen úgy, mint amikor te sokat eszel és elraktározza a szervezeted, a kis úszógumikba, meg egyéb kis formácskákba. 

Ha a kutyádnak csak annyit adnál, amennyit kellene, vagyis, ha csak annyit ennél, amennyit kellene, akkor nem lenne mit „elásni”, elraktározni. Érted, ugye?



Vannak persze itt is kivételek, a szerencsések! De hidd el, ők a kisebbség. Nekem is volt egy kutyám, úgy hívták, hogy Polly, egy angolszetter keverék volt, és fajtájából adódóan nagyon kis karcsú volt, pedig még a bullmasztiffnál is többet evett. Röptében kapta el a farhátat. Nem tudtál neki sokat adni! Mindent megevett! Viszont, ha te nem a Polly félékhez tartozol, jobban jársz, ha sokat "szaladgálsz a kertben" és csak annyit eszel, amennyit kell! 

2013. július 5., péntek

VESZÉLY, DANGER, PERICOLO


Hány nyelven figyelmeztesselek Titeket? Nem a szénhidrát a legnagyobb ellenséged. Sőt, egyes szénhidrátok még a barátaid is lehetnek. Nem. A Te ellenségeid a transzzsírok!!!

Miért veszélyesek a transzzsírok?

A tudományos vizsgálatok szerint napi 1 g alatti transz-zsírsav bevitel még nem jelent számottevő kockázatot. Azonban az egészségügyi Világszervezet (WHO) iránymutatása szerint felnőttek esetében 2000 kalória napi energiabevitelt feltételezve, a transzzsírok napi bevitele nem haladhatja meg a 2 grammot.
Tudományos vizsgálatok eredményei igazolják, hogy napi kb. 5 g transz-zsírsavbevitel 23%-kal növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát.
A transzzsírok jelentősen növelik a szív- és érrendszeri betegségek (például szívinfarktus, agyvérzés) kockázatát, jelentősen emelik a rossz koleszterin (LDL), illetve csökkentik a jó koleszterin (HDL) szintjét a vérben, továbbá gyulladáskeltő és érfalkárosító hatásuk felgyorsítja az érelmeszesedés kialakulását.
Egyre több kutatás támasztja alá a transzzsírok szerepét más, a hazai megbetegedési és halálozási statisztikákban előkelő helyen betöltő kórképekben, mint egyes daganatos betegségek, hasi elhízás és cukorbetegség, sőt még az Alzheimer-kór kialakulásával is összefüggésbe hozhatók.

Transzzsírokat tartalmazó élelmiszerek

A transzzsírok csak részben vagy teljesen feldolgozott élelmiszerekben fordulnak elő (hidrogénezett növényi zsiradékok vagy ezekkel előállított termékek), a feldolgozatlan élelmiszerekben (zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek, olajos magvak) nem találhatók meg. Transzzsírokat jellemzően az alábbi élelmiszertípusokban találunk:
  • Kakaós tejmassza, étbevonó massza, illetve ebből készült termékek, például szaloncukor, krémmel töltött kekszek, gofri, nápolyi, teasütemény jellegű édességek, linzerek, stb.
  • Krémmel töltött, bevonómasszával fedett cukrászsütemények, édes és sós leveles tészta alapú sütemények.
  • Margarinok 
  • Levesporok, por alakú mártások, szószok, kávéfehérítők, vajas pattogatott kukorica.
  • Éttermekben, iskolai és munkahelyi menzákon megvásárolható, zsiradékban sütött ételek (például hasábburgonya, sült csirke).

A fogyáshoz elengedhetetlen, hogy ezeket kiiktasd az étkezésedből, de itt már többről van szó, mint a szép alak. Itt már az életminőségedről van szó! 

Nyári italok

Semmi sem hűt le jobban egy forró nyári napon, mint egy hideg nyári ital. De a legtöbben így nagy kalória hibát vétenek ezekkel a nyári hűsítőkkel. A legtöbben mintegy 300 kalóriát viszünk be szervezetünkbe cukros italok formájában. A tanulmány hozzáteszi, hogy ezeknek a nyári italoknak a kalóriái növelik annak valószínűségét, hogy elhízunk vagy cukorbetegség alakul ki.

Ez túl nagy ár az ilyen nyári italokért, legyenek bármennyire hűsítők. De nem kell lemondani az összes nyári hűsítőről. Rengeteg finom alternatíva van a nyári előírásoknak. Olvass tovább, hogy megismerd, az italokat, amelyeket kerülni kell, és a kalória-barát változatokat is.

Jégkása:

Ezeknek a drágáknak 90%-a magas kalóriatartalmú szirup. Egy jégkása már több, mint 300 kalóriát tartalmaz.

Mielőtt vásárolnál, kérdezd meg, van-e az alacsony kalória-vagy cukormentes lehetőség. 
Vagy készítsd el a saját alacsony kalóriatartalmú változatát. Fogj 2 csésze gyümölcsöt, 2 csésze jeget és 2 evőkanál agave szirupot vagy stevia cseppeket, és egy mixerben törd össze őket. Ezután öntsük őket műanyag kelyhekbe. Hagyd őket a fagyasztóban egyik napról a másikra. Kapsz az édes és jeges különlegességet, amely kelyhenként csupán 40 kalóriát tartalmaz.

Jegeskávé, frappé:



Ezek az kávés hűsítők elérhetik a 800 kalóriát is. Na most, ha egy alap diétát nézünk, ahol 1500 kalóriát lehet egy nap bevinni, nem sok maradna az étkezésekre! Nem ajánlom erre pazarolni ezeket a drága kalóriákat! :) Válasszatok itt is diétás, cukormentes változatot, ha van rá lehetőségetek. Akkor már csak 150-200 kalóriát tartalmaznak.

Pina Colada:


Az ananász és a kókusz fantasztikus együtt, de sajnos ez az egyik legmagasabb kalóriatartalmú alkoholos ital a parton. Akár 644 kalóriát is tartalmazhat.

Sör:


Nincs nyár a jó hideg sör nélkül. De, hacsak nem akarsz sörhasat, az alacsony kalóriatartalmút kell, hogy válaszd. Egy átlagos üveg sör, 200 kalóriát tartalmaz.
A Light sörök kb. 60-100 kalóriát, ami még így sem kevés. Sajnos, az alkoholfogyasztás nem kedvez a kalóriáknak. Vagy nem iszol, vagy kompenzálsz az étkezéssel és a mozgással.

Ice tea:


A tea egészséges, nem igaz? Nem, ha ez tele van cukorral. Üveges márkák, mint a Nestea már 200 kalóriát tartalmaz egy fél literes üveggel.

De van sokkal egészségesebb alternatíva. Főzz magadnak igazi gyümölcsteát és ízesítsd citrommal és agavé sziruppa, vagy csak citrommal. Hűtsd le, és tadaam! :)

Gyümölcslé:


Lehet, hogy a dobozán gyümölcsöket látsz, de ez a juice messze van az egészségestől. Gondolj rá úgy, mint kólára, szénsav nélkül. Ha gyümölcsös ízre vágsz, akkor egyél meg egy igazi gyümölcsöt, a rosttartalma miatt nagyon egészséges. 

2013. június 30., vasárnap

Hogyan segítik a vitaminok a fogyást?



A táplálékot szervezetünk energiává vagy zsírrá alakítja. Más szavakkal, az elfogyasztott ételt vagy energiaforrásként felhasználjuk, vagy tartalékként elraktározzuk. A túl sok felhasználatlan tartalék a későbbiekben plusz kilóként jelentkezik.

Hogy a táplálékot elégetjük-e vagy elraktározzuk, az a testben zajló biokémiai reakcióktól függ. Ezeket a reakciókat enzimek aktiválják, melyek működését viszont vitaminok és ásványi anyagok szabályozzák.

Ha valaki - még ha csak kis mértékben is -, de hiányt szenved valamilyen vitaminból vagy ásványi anyagból, akkor ezzel nemcsak egészségét teszi kockára, hanem alakját is; hajlamos lesz a hízásra, illetve nem fog tudni tartósan lefogyni!

Vitaminok és ásványi anyagok szabályozzák a táplálék hasznosítását. A zsíranyagcsere lényege, hogy a szervezet energiaraktáraiból - melyek elsősorban a csípőn vagy a hason helyezkednek el - a zsírmolekulák az izomsejtekhez szállítódnak. Itt a zsírmolekulák sejten belül, a mitokondriumokban égnek el annak érdekében, hogy a test a működéséhez szükséges energiához jusson. Ehhez a folyamathoz azonban mikrotápanyagokra van szükség. Ha a táplálkozás során nem veszed fel a zsírégetéshez nélkülözhetetlen vitaminokat és nyomelemeket, akkor a zsír ott marad, ahol volt - a hason, a fenéken és a csípőn.

Az elhízás, mint civilizációs betegség
Az utóbbi években az étkezés mindennapi kockázattá vált: amit elfogyasztunk szennyezett is lehet, és sajnos sokszor nem tartalmazza a számunkra életbevágóan fontos tápanyagokat.

Az egészségre káros hatások megközelítően 43%-a az életmódból ered. A többi kár genetikai eredetű (27%), környezeti ártalom (19%), illetve az egészségügyi ellátás hibája (11 %).

Napjainkban már senki sem kérdőjelezi meg azt, hogy szoros összefüggés van a táplálkozásunk és az egészségi állapotunk között. A kérdés csupán az, hogy mit is értünk "optimális vagy egészséges táplálkozás" alatt?

Az előző század elején végzett néprajzi megfigyelések egyértelműen bizonyítják, hogy a mai betegségeink túlnyomó többsége táplálkozás okozta civilizációs betegség. Olyan betegségek, amelyek a civilizációtól és a kereskedelmi utaktól távol élő, így iparilag feldolgozott élelmiszereket nem fogyasztó népeknél nem fordultak elő.

Hol hibázunk leginkább?
Százötven évvel ezelőtt a kenyér még teljes őrlésű lisztből készült, szemben a ma használatosfehérliszttel, amely csak a búzaszem maghéjától és csírakezdeményétől megfosztott keményítő részéből áll.

A táplálkozás okozta civilizációs betegségek fő felelősének a fehér kenyér mellett, a cukrot tartják számon. A cukor nélkülöz mindennemű vitálanyagot, és ezen kívül közvetlenül is károsítja a szervezetet. A cukor egészségkárosító hatásai az összes iparilag előállított cukorféleségre igazak. 
A gyorséttermekben is többnyire csak az ízlelőbimbóinkat kellően kényeztető kalóriabombák között lehet válogatni.

Mindezek figyelembevételével egyáltalán nem meglepő, hogy a táplálkozás okozta civilizációs betegségek listája egyre gyarapodik...

A fentiekből látható, hogy a vitaminok és ásványi anyagok létfontosságúak szervezetünk optimális működésének szempontjából.

Nézzük azokat a vitaminokat és nyomelemeket, amelyek elengedhetetlenek a fogyáshoz:


C-vitamin

A zsír lebontásához a tested rendszeresen C-vitamint igényel, ennek hiányában ugyanis nem tudnak beindulni a megfelelő biokémiai folyamatok. Emellett a C-vitamin fontos forrása a boldogságérzetnek, vagyis, ha tested nem kap eleget belőle, az olyan életmódhoz vezet, ami nem kedvez a fogyásnak. Sok C-vitamin van a kiviben, a narancsban, a málnában, a citrusfélékben, a káposztában, de a spárgában és a borsóban is.

Kalcium

A joghurtban, túróban, tejben és sajtban megtalálható kalcium felel a csontok épségéért, ugyanakkor fontos zsírégető is: fokozza az emésztőenzimek aktivitását, és vízteleníti a szervezetet. Ha nincs elegendő kalcium a szervezetedben, a legjobb diéta is hatástalan marad, és inkább fogsz hízni, mint fogyni.

Foszfor

A foszfor főszerepet játszik a szénhidrátok lebontásában, a fehérjeszintézisben, valamint a zsírok szövetek és szervek közötti szállításában. Napi 700 milligramm foszfor bevitelével tehát jótékonyan befolyásolhatod szénhidrát-anyagcserédet, illetve megakadályozhatod a felesleges zsírok lerakódását. Kiváló foszforforrás a hús, a hal, a tojás, de a gabonafélék és a magvak is.

B-vitamin

A vízben oldódó vitaminok közül a C-vitamin mellett a B-vitamin származékai képesek arra, hogy befolyásolják a testsúlyt, hiszen részt vesznek az anyagcsere működtetésében. Segítségükkel bontja le és hasznosítja a szervezet a zsírokat, a fehérjéket és a szénhidrátokat. Értékes B-vitamin-forrás a tengeri hal, a leveles zöldségek, a tojás, a barna rizs, az avokádó és a mangó is.

Jód

A jód a pajzsmirigyhormonok, a tiroxin és a trijódtironin alkotóeleme, melyek a sejtanyagcsere szabályozásában vesznek részt. Ez a nyomelem nélkülözhetetlen a megfelelő fehérjeszintézishez, illetve szöveteid szaporodásához, emellett az aktivitásért és az energiaszintedért is a jód felel. A diéta ideje alatt jódozott só helyett inkább tengeri halfélékkel vagy kivivel pótold a nélkülözhetetlen nyomelemet.

Kálium

A kálium fontos szerepet játszik a szervezet sav-bázisegyensúlyának megtartásában és a megfelelő vízháztartás megőrzésében. A magas káliumtartalmú ételek vízhajtóként működnek, így segítenek megszabadulni a sejtekben lerakódott folyadéktól. Kiváló káliumforrás a banán, a cékla, a paradicsom, a lencse, a borsó, az olajos magvak és a teljes kiőrlésű búza.

Fehérje

A fehérjefogyasztással megakadályozhatod, hogy a diéta ideje alatt a szervezeted a zsírok helyett az izmokat kezdje el lebontani. A minőségi fehérjében gazdag táplálkozás emellett felgyorsítja a kalóriaégetést, segít regenerálódni szervezetednek, megerősíti immunrendszeredet, és nem utolsósorban a fehérje sokkal hatékonyabb az éhség leküzdésében, mint például a szénhidrát vagy a cukrok.

Króm

A létfontosságú elem szerepet játszik a cukoranyagcserében, a fehérje- és zsírfelhasználásban, de tabletta formájában nem ajánlott a fogyasztása, mert a túl sok króm többet árt, mint használ. Ha fogyni szeretnél, egyél inkább krómban gazdag ételeket: gombát, szilvát, brokkolit, búzacsírát, sajtokat, májat vagy dióféléket.

Cink

A cink a fehérje-, a szénhidrát- és a zsíranyagcsere folyamatában játszik fontos szerepet, vagyis elengedhetetlen kelléke a fogyásnak. Az inzulin részeként a vércukor szabályozásában is részt vesz. A cinket legnagyobb mennyiségben a kagyló tartalmazza, de sok van belőle a húsokban, a májban, a hüvelyesekben és a tojásban is.

Mangán

A mangán sok olyan enzim nélkülözhetetlen összetevője, mely az anyagcserében játszik szerepet. Mangán szükséges a szénhidrát- és a fehérje-anyagcseréhez, de a vércukorszint szabályozásához is. A szervezetnek igen kevés mangán is elegendő, hogy ellássa ezeket a komplex feladatokat - ezt a mennyiséget rizs, zab vagy mandula fogyasztásával fedezheted a legegyszerűbben.

Vas

A vas létfontosságú része a hemoglobinnak és a mioglobinnak, annak a két fehérjének, mely képes megkötni és tárolni az éltető oxigént, vagyis a hatékony anyagcserezálogát. Nőként fokozottan ügyelned kell arra, hogy elegendő vasat fogyassz. Egyél vörös húsokat, májat, belsőségeket vagy teljes kiőrlésű gabonát.

Magnézium

A magnézium a leghatásosabb karcsúsító szer az ásványi anyagok között. Közreműködik a sejtek oxigénellátásában, ezáltal pedig a zsírégetésben is - oxigén nélkül ugyanis nem ég el egyetlen gramm zsír sem. Magnéziumot juttathatsz a szervezetedbe, ha keserű csokoládét, diót, mogyorót, hüvelyeseket vagy hántolatlan magvakat eszel.

2013. június 29., szombat

Tévhitek az edzéssel kapcsolatban


Különböző okok miatt egyes emberek kerülik az izomépítő gyakorlatokat, bár ezeknek az edzéseknek kombinálása a zsírégető gyakorlatokkal elengedhetetlen egy teljes fitnesz program összeállításához.

„A súlyzós edzés nagy, puffadt izmokat eredményez”

Sokan abban a hitben vannak, hogy a súlyzós edzés dagadt, felpumpált izomzatot vált ki rövid idő leforgása alatt. Ez nem igaz!! Különböző ismétlésszámok, edzéstechnikák és testalkat-típusok határozzák meg az izmok növekedésének ritmusát. Az izmok növekedésében óriási hatása van a táplálkozásnak, az izomtömeg növekedése szinte arányos az elfogyasztott fehérjék mennyiségével.

„a súlyzós edzések félbehagyásával az izom zsírrá alakul”

Az izom és a zsír két külön fogalom, az egyik nem alakulhat a másikká. Amikor erősítő gyakorlatokat végzünk, az izomszövetek szétrombolódnak, az ezek felújításához szükséges energiát a test az elraktározott zsírból veszi. Tehát minél több izmot építünk, annál több zsírt égetünk. Ha az erősítő edzéseket félbehagyjuk, izomtömeget veszítünk, és ezáltal a szervezet több zsírt fog elraktározni. 400 g izom építéséhez 50 kcal szükséges, tehát, ha az izomtömeg visszaesik, lelassulnak az égések. Ez természetesen nem jelenti, hogy kevesebb lesz a kalória bevitel is. Ha az edzések számának csökkenésével visszaesik a kalóriafogyasztás is, akkor a felesleges zsírtárolást el lehet kerülni.

„minél hosszabb az edzés, annál nagyobb a hatása”

Az izmok hatásos megdolgoztatásához nincs szükség egyszerre hosszú időre. Az edzések minősége határozza meg egy fitnesz program hatékonyságát. A lényeg az, hogy az előre meghatározott célok elérésének megfelelően legyenek az edzések felépítve, és akkor is rövid időn belül hatásosan meg lehet dolgoztatni az izmokat. Minél intenzívebb az edzés, annál hatékonyabb

„minél nehezebb súlyokkal dolgozom, annál nagyobb izmokat építek”

Részben igaz, viszont a súly növelése nem mehet a gyakorlat helyes elvégzésének a rovására. Ugyanakkor a gyakorlatok változatosságának, különböző hosszúságú pihenőszakaszok váltakozásának fontos szerepe van az izmok hatékony növekedésében.

"a nők vastagodnak a súlyzós edzéstől"

Ettől nem kell félni a nőknek, ugyanis a nők szervezetében nincs annyi tesztoszteron, mint a férfiakéban, ezáltal képtelenség nagy izmokat növeszteni szteroidok nélkül. Különben is hosszú évek munkája izmosnak lenni! Ugyanolyan nehéz izmot növelni, mint a fogyókúra alatt zsírt csökkenteni. Valamennyi izmot szükséges „növeszteni”, mert minél nagyobb az izom, annál hatékonyabb a zsírégetésünk nyugalmi állapotban. Az izom felelős az égéseinkért, az anyagcserénkért, ezzel számos előnyre tehetünk szert, formálódhatunk, beindulhat a fogyás, lassíthatjuk az öregedést. Fogyókúra, diéta alatt a fitnesz programjukbkba igenis iktassák be a nők is a súlyzós edzést, hiszen ha csak a fogyásra figyelünk, nem fogunk formálódni, csak kisebbek leszünk.

2013. június 25., kedd

Hogyan maradhat feszes a bőrünk?


Gyakori probléma a fogyókúrázók életében, hogy fogyókúra után nem a várt karcsú testet nyerik, hanem csíkokkal szabdalt, lógó bőrtömeg marad rajtuk. Elég a televízió népszerű fogyókúrás műsorainak versenyzőit megnézni: hiába érték el a kívánt testsúlyt, mégsem nyerték el azt az önbizalmat, amit a fogyástól reméltek.

Sajnos egyrészt ez egy olyan alkati probléma, melyre - ha már kialakult - tökéletes gyógymód a sebészi beavatkozáson kívül nincs. Másrészről korai odafigyeléssel a probléma bizonyos esetekben megelőzhető, másoknál, akik alkatilag is lazább bőrrel rendelkeznek, a tünetek súlyossága csökkenthető.

Ha megfigyeljük azokat az embereket, akik fogyás után laza, több kilónyi lógó bőrrel rendelkeznek, szinte mindegyikük esetében elmondható, hogy túl gyorsan fogytak le. Ennek magyarázata egyszerű: a kötőszövet akármilyen rugalmas legyen is, nem tud alkalmazkodni a gyors térfogatcsökkenéshez. Szerencsés esetben később valamennyire regenerálódhat, de eredeti formáját nem nyeri vissza.
Nem érdemes bőrfeszesítőkre alapoznunk

Ahhoz, hogy ezt megelőzzük, szem előtt kell tartani, hogy fogyni csak mértékkel szabad. Ha valaki olyan ütemben fogy, hogy meghaladja a havi 4-5 kg-ot, akkor nagyobb eséllyel számolhat a későbbi "jojó effektussal" és a megereszkedett bőr problémájával. Az utólag használt külsőleg ható bőrfeszesítő szerek nem érnek fel azzal a hatással, amit előzőleg egy kis odafigyeléssel elérhetünk

Gyors váltózuhany

 
A kellemes és csábító fürdő helyett válaszd a zuhanyzást. Túl hosszan azonban a zuhany alatt sem szabad állni, mert a szövetek elernyednek, a bőr könnyen kiszárad. A gyors hideg-meleg váltózuhany serkenti a vérkeringést, élénkíti a nyirokrendszer működését, ezáltal lassítja az öregedést és fokozza a szervezet ellenálló képességét.
 

Mozgással a szép bőrért

 
A rendszeres testmozgás jótékony hatása a bőrön is megmutatkozik. Ilyenkor ugyanis a sejtek oxigénellátása megnő, a végkeringés felgyorsul, a méreganyagok távoznak a szervezetből. Ha a vérkeringés megfelelő, a bőrsejtek könnyen regenerálódnak, a kollagén termelés kiegyensúlyozott lesz. A kötőszövet erősödik, a bőr tovább feszes marad.
 
Feszesítő ételek, italok
 
A dehidratált bőr elveszti rugalmasságát, petyhüdtté válik. A bőrt elsősorban belülről kell hidratálni, ezért naponta minimum 2 liter folyadék fogyasztása ajánlott. Az egészséges bőr szempontjából nagyon fontos a telítetlen zsírban gazdag étrend és a C-vitamin fogyasztása. A bőr feszességéért a kollagén a felelős; ez az anyag adja a bőr és az ízületek rugalmasságát. A kollagén termelődéséhez elengedhetetlen a C-vitamin.

Szilícium-dioxid a feszes bőrhöz

Ahogy idősödünk egyes szöveteink szilícium-dioxid tartalma csökken, például a véredényeké, és így a bőrünk kevésbé lesz feszes, a kötőszöveteink meglazulnak és cellulitiszt okoznak. Ezt leginkább a nőknél lehet tapasztalni. Ennek oka egyszerű, a nőknél a férfiakhoz képest a bőr legfelső rétege vékonyabb, pont ott ahol a kötőszövet található. Sőt a nők zsír-szövetei is lazább szerkezetűek és így több zsírt tudnak könnyedén tárolni. Ez segíti elő a narancsbőr kialakulását. De szerencsére van módszer, hogy megakadályozzuk ezt.
A szilícium-dioxid segíti a kollagén és elasztin termelést a szervezetében. A kollagén a bőrt feszessé teszi. Az elasztin megőrzi a bőrt elasztikusságát és rugalmasságát.

Tipp:
Három hónapos kezelés, hogy megerősítse a kötőszöveteit
Igyon naponta 15 ml eredeti silicea gélt vízben hígítva három hónapon keresztül.