2013. június 25., kedd

Az élet forrása:


A víz

A víz lételemünk, elválaszthatatlanok vagyunk tőle, hiszen víz nélkül nincs élet. Az emberi szervezetnek átlagosan 60-65 % -a víz, amely részben a sejten belül, részben a sejten kívül helyezkedik el.

Gondoskodjunk rendszeres folyadékfelvételről:

• Módszeresen alakítsuk ki ivási szokásainkat.

• Ne várjuk meg amíg a szervezet szomjúságot jelez.

• Ügyeljünk a szilárd és folyékony táplálékok arányára.

• Napi tevékenységünkben tartsunk hosszabb-rövidebb pihenőket, ezeket használjuk fel egy-egy frissítő pohár víz elfogyasztására.

• Esténként tartsunk számvetést, hogy mennyi folyadékot vettünk magunkhoz, és ha szükséges pótoljuk.

A felnőtt emberi szervezetnek 2-2,5 liter folyadék felvételére van szüksége naponta. Ezt a vízigényt táplálékkal és közvetlen folyadékfelvétellel fedezi. Napi 1400 liter víz folyik át agyunkon és 2000 liter víz mossa át vesénket. Az elfogyasztott víz bejárja az egész szervezetet. Az emésztőrendszerből felszívódik a vérbe, majd az egész szervezetben szétáramlik és a különböző szervekben és szövetekben átmenetileg tárolódik, ahol leadja a benne oldott ásványi anyagokat. A bennük oldott anyagok révén ekkor érvényesül a vizek hatása.

A víznek különleges szerepe van az élő szervezetben:

• biztosítja a vérkeringést

• a szükséges tápanyagok oldását, felszívódását, szállítását

• befolyása van a vér sav-bázis egyensúlyára

• hő szabályozó szerepével biztosítja a közel állandó belső hőmérsékletét

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése